
2012.03.14-19. Felvételi adatlapok módosítása
GÁRDONYI ISKOLÁNKÉRT ALAPÍTVÁNY
Adószám : 18490451-1-07
Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntöm a Gárdonyi Tagiskola honlapján az iskolánk iránt érdeklődő szülőket, diákokat, ismerősöket és mindazokat, akik információkat szeretnének kapni rólunk.
Fontosnak tartom, hogy az intézményünkkel kapcsolatban állók tájékozódhassanak az itt folyó munkáról, tudják, hogy mi történik az iskola falain belül, értesüljenek programjainkról, eredményeinkről.
Munkánk középpontjában a gyermek áll. Nyolc éven keresztül tanítjuk, neveljük tanítványainkat. Szüleik azzal bíztak meg, hogy a tudás megszerzésének rögös útján elindítsuk, segítsük, támogassuk őket. Ez nagy bizalom, mely erőt ad nekünk ahhoz, hogy tanulóink megfelelő tudás birtokában megállják helyüket a középiskolában, illetve olyan értéket kapjanak, amely egy életre meghatározza szemléletüket.
Iskolánk valamennyi dolgozója nevében kívánom, hogy minden tanítványunk sikeres legyen tanulmányi előmenetelében, a szülők pedig elégedettek legyenek az itt folyó munkával.
Az iskola honlapján való böngészéshez kellemes és hasznos időtöltést kívánok!
Nagy István
igazgató