A Gárdonyi Géza Általános Iskola hírei

A járványhelyzet miatti digitális oktatás nehézségei sem veszik el iskolánk diákjainak és pedagógusainak kedvét a különböző tanulmányi versenyeken való szerepléstől. Ezek a versenyek természetesen online formában valósulhatnak csak meg, plusz kihívást jelentve ezzel diáknak és pedagógusnak egyaránt.

A Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola még februárban hirdetett történelem szaktárgyi versenyt 6. évfolyamosok számára, melynek témája a török kori Székesfehérvár története volt. Iskolánk két csapattal indult a megmérettetésen. Lábadi Zoltán igazgató úr tanítványai nagyon sikeresen szerepeltek a két fordulós versenyen, hiszen a Pintér Kitti, Kolonics Dorka, Simon Eszter összeállítású csapat első, az Áldott László Máté, Kovács Bertalan, Támcsu Marcell összetételű csapat pedig második helyen végzett a 16 csapatos mezőnyben.

Márciusban került sor a Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny első fordulójára, amelyen iskolánk már hosszú évek óta rendszeresen részt vesz. Az első forduló egyben házi verseny is volt, és a következő eredmények születtek:

5. évfolyam: 1. Varga Réka, 2. Gál Zsombor, 3. Fejes Luca Ágnes
6. évfolyam: 1. Kolonics Dorka, 2. Pintér Kitti, 3. Hörnyik Martin
7. évfolyam: 1. Oláh Zalán, 2. Jeges Dóra, 3. Trombitás Flóra
8. évfolyam: 1. Varga Virág, 2. Ribi Anna, 3. Klár Zoé Mercédesz

A verseny tovább folytatódik április végén a második fordulóval, ahová nagy örömünkre pontszámaik alapján öt tanulónk is bejutott: Varga Réka, Kolonics Dorka, Pintér Kitti, Oláh Zalán és Varga Virág.

Szeretettel gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőiknek. Az 5-6-7. évfolyamosokat Varga-Molnár Anna tanárnő, a 8. évfolyamosokat Süle Gabriella tanárnő és Nagy István igazgató úr készítette fel. A továbbjutott tanulóknak sikeres felkészülést és jó versenyzést kívánunk.

Online versenyek tekintetében alsósaink is kiváló eredményekkel dicsekedhetnek. A Míg Megnövök Alapítvány, Akkreditált Kiváló Tehetségpont szervezésében négy versenyen vettek részt legkisebb diákjaink az év folyamán. 2-4. osztályig, mindhárom évfolyamból voltak versenyző csapataink, akik magyar nyelv, irodalom, matematika és környezetismeret tantárgyakból tették próbára tudásukat. Két fordulón vagyunk túl jelenleg (házi verseny és megyei forduló). A megyei fordulók után több csapatunk is bekerült a kárpát-medencei döntőbe, amit – reméljük a járványhelyzet javulásával – a közeljövőben megrendeznek.

Döntős csapatok:

2. évfolyam matematika: Kolonics Marcell, Kristóf Kende, Szelle Mihály, Támcsu Domonkos
Felkészítő tanár: Pólyikné Horváth Klára

2. évfolyam matematika: Szabó Zsombor, El Badaoui Regő Zsigmond, Gabrovits Zélia, Pintér Maja
Felkészítő tanár: Suha Lászlóné

2. évfolyam olvasás: Török Bálint, Hartmann Buda, Tóth Rajmund, El Badaoui Regő Zsigmond
Felkészítő tanár: Suha Lászlóné

2.évfolyam olvasás: Biczó Barnabás, Csécsei Martina, Jancsekity Maja, Szabó Eszter
Felkészítő tanár: Pólyikné Horváth Klára

3. évfolyam matematika: Gödör Kende, Márk Tamás, Pásztor Barnabás, Győri Bendegúz
Felkészítő tanár: Hoffmann Gárborné

4. évfolyam matematika: Támcsu Lara, Pácser Ábel, Krappai Anna, Weinacht Anna
Felkészítő tanár: Jákli Szilvia

4. évfolyam matematika: Gödör Gréta, Vári Bejke, Bingyu-Kovács Ervin, Szelle Tamás
Felkészítő tanár: Boros Nikoletta

4. évfolyam olvasás: Gál Veronika, Gödör Gréta, Vári Bejke, Jankovics Villő
Felkészítő tanár: Boros Nikoletta

Április 19. jelentős nap volt iskolánk életében. Egyrészt alsósaink visszatérhettek a jelenléti oktatáshoz, másrészt birtokba vehettük az iskola felújított ebédlőjét. Szeretnénk megköszönni a Kék Tó Étterem eddigi segítségét, akik a felújítás hosszú ideje alatt magas színvonalon biztosították a gárdonyi iskolás gyerekek étkezését. Régi és pont ide illő mondás, hogy a puding próbája az evés. Gyerekek és pedagógusok is túl vannak már az első napok próbáján, és egyöntetű vélemény, hogy az ételek színvonala bőven meghaladja egy iskolai menza színvonalát. Szép, igényes megújult belső tér, barátságos kiszolgálás, finom ízek jellemzik az új étkezőt. Ehhez már csak a jó étvágy szükséges, amiről pedagógus kollégáimmal a délelőtti órákon mi fogunk gondoskodni.

  • Akadálymentesítés
    Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support